Bellmuffin

Új év új gondolatok

Pár hete még fel akartam adni életem azon szakaszát, mely minden pillanatában örömet okozott. Ugyanis az alkotás egy olyan része az ember életének, melyben nem csak saját magának okoz örömet, de mások arcára is mosolyt csal vele, és ez a legjobb benne.

A sok negatív energia ellenére, melyet olyan emberektől kapok, akik közel állnak hozzám, nem tudom abba hagyni azt, amit szeretek. Nekem ez olyan, mint a drog, szükségem van rá. A papírok, a festék és fa illata, a varrás, a különböző anyagok létszükséglet számomra, az alkotás vágya felülemelkedik minden ellentmondáson.

"Eddig a pillanatig emberek milliói adták már fel. Nem bosszankodnak, nem sírnak, nem csinálnak semmit, csak várják, hogy teljen az idő. Elvesztették a reagálás képességét. Te viszont szomorú vagy. Ez azt jelzi, hogy még él a lelked."

Ez az idézet hűen tükrözi az én állapotom. Szomorú vagyok, mert nem csinálhatom azt, ami boldogság nekem, és így nagyon nehéz feladni. Minden pillanatban azon gondolkozom mit lehetne alkotni, varrni, mi az amit fel lehetne újítani, szebbé tenni, lelket varázsolni bele. És így nem adhatom fel, nem tudom.

Így már alig várom, hogy neki kezdhessek ennek a csodás kis varró ládának (de lehet, hogy szerszámos láda volt), amit a múlthéten vettem át egy nagyon kedves ismerősömtől és életet lehelhessek bele az ecset és festék segítségével ♥